Rólunk

A szó igazi, szoros értelmében családi vállalkozásként működünk. A felelősség óriási, hiszen egy édesanyánk, nagymamánk nevét hordozó örökségért, egy hiteles, a nemzetközi színen is helytálló natúrkozmetikum-márka létezéséért felelünk. A közös érdeklődés, felelősség és munka közelebb hoz bennünket családon belül is, így nem éljük meg teherként, hogy a mindennapi operatív munkából, a fejlesztésből, gyártásból, a cégvezetésből és a szakemberekkel való mindennapi kapcsolattartásból is kivesszük a részünket. Mert csak így tudjuk biztosítani azt a minőséget, ami az Ilcsi névhez hatvan éve kötődik.

Cégtörténet1958-2011

Érdekességek cégünk történetéről egészen a kezdetektől napjainkig.

  • 1958

    Az 50-es évek kozmetikusi ellátáshiánya és Ilcsi néni szakmai igényessége indította be a fantasztikus pályát. A hosszú és nehéz kezdeti éveken Ilcsi nénit átsegítette a természet szeretete és négy idegen nyelv ismerete, a külföldi szaklapok állandó olvasása, egyedülálló világkongresszusokra történő utazások, valamint részvétel számos hazai és külföldi tanfolyamon, továbbképzésen. Fokozatosan születtek meg a különböző növényi alapú kozmetikumai, amelyeket az alapanyaghiány és hatásosságuk miatt egyre több kolléganő keresett. Ez mind a szakma fejlődésére, mind a vendégek örömére is szolgált. A kozmetikusok oldaláról lassan tömegessé nőtt az igény.

  • 1984

    A jogi és gazdasági változásokkal érett meg az idő, hogy családi vállalkozás keretében megalakuljon Ilcsi nénivel és fiával, Molnár Ferenccel az Ilcsi Szépítő Füvek. Napjainkban is töretlen lendülettel dolgoznak együtt, s jutottak el az induló 28 terméktől a mai 140-ig. Ilcsi néni ma sem hanyagolja a szakmai munkát: az évek során több tízezer kozmetikusnak adott szakmai továbbképzést, és jelenleg is oktat az Ilcsi Szépítő Füvek díjmentes tanfolyamain.

  • 1988

    Ilcsi néni sokoldalú tapasztalatának eredményeként elkészül az első elektrokozmetikai gépe, a Mini Face Lifting, közismert nevén Kispofozó.

  • 1994

    Elkezdődnek a díjmentes Ilcsi szakmai továbbképző tanfolyamok a Szépítő Füvek oktató stúdiójában.

  • 1996

    Megérkezik az első külföldi megrendelés.

  • 1997

    Az I. Ilcsi Kongresszus megrendezése. Azóta minden évben tavasszal közel 1000 kozmetikus részvételével kerül megrendezésre az egyik legrangosabb kozmetikai kongresszus.

  • 1999

    Augusztus 20-án Ilcsi nénit a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntetik ki a gyógynövények kozmetikai alkalmazásának elterjesztése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért, valamint eredményes és sokaknak örömet szerző magánvállalkozói munkájáért.

  • 2004

    Az Ilcsi márka elnyeri a Superbrands díjat (azóta folyamatosan, minden évben a díjazottak között van).

  • 2005

    Az MSZ EN ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszer (gyártásra és termékfejlesztésre) bevezetése.

  • 2006

    Dubaiban exkluzív Ilcsi szalon nyílik.

  • 2008

    A Bio ültetvény akkreditálva a Biokontroll Kht. által.

  • 2009

    Az Ilcsi Szépítő Füvek bizonyos termékei Kelet-Európában elsőként kapott BDIH minősítést.

  • 2011

    Jelenleg a világ több mint 40 országában ismerik el Ilcsi néni és az Ilcsi Szépítő Füvek munkáját azzal, hogy használják a termékeket, s alkalmazzák az általa kifejlesztett kozmetikai kezeléseket. Mindenhol kuriózumnak számít a rendkívül nagy növényi tartalmú, jól azonosítható, a magyar sajátosságokat magába foglaló, magas hatóanyag-koncentrációjú Ilcsi professzionális natúr kozmetikum.

FilozófiánkA természet erejével a szép és egészséges bőrért!

Az Ilcsi filozófiája egyszerű és természetes. Hiszünk abban, hogy a természetben minden bőrproblémára létezik megoldás. Az Ilcsi professzionális natúr kozmetikumok ezért minden esetben friss, minősített bio gyógynövényekből, gyümölcsökből, zöldségekből és virágokból készülnek. Az Ilcsi kozmetikumok széles választékát azoknak ajánljuk, akik a natur, mellékhatásoktól mentes bőrápoló megoldásokat részesítik előnyben. Tiszteljük az élet minden formáját, ezért a termékeink kifejlesztése során állatkísérletet nem végzünk, és nem is végeztünk sohasem – ami az Európai Unióban 2004 óta egyébként is tiltott. Egyszerű gondolatok – természetes kozmetikumok.

„Az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. olyan szakorientált, tapasztalati úton szerzett know-how-val rendelkező cég, mely Ilcsi márkanév alatt professzionális, natúr, problémamegoldó kozmetikumokat gyárt, amelyekhez a szakma szereplőinek magas színvonalú képzést biztosít, hogy így segítse az emberek bőrproblémáiból származó testi és lelki gondjainak és gátlásainak természetes módon való kezelését.” Több, mint 100 féle növényt használunk termékeink előállításánál, melyek nagy részét saját bioültetvényünkön termesztjük, a többit pedig vagy biogazdálkodásokból vásároljuk, vagy vadon gyűjtjük be.

Nálunk központban van a természet, ezért termékeinkre a következőek jellemzőek:

  • Nem tartalmaz parabént
  • Nem tartalmaz parafint
  • Nem tartalmaz vazelint
  • Nem tartalmaz állati eredetű glicerint
  • Nem tartalmaz szintetikus színezőanyagokat
  • Nem tartalmaz szintetikus sűrítőanyagokat
  • Nem tartalmaz etoxikált emulgeátort
  • Állatkísérlet mentes

Ilcsi néni1926-2013

Molnár Dánielné kozmetikusmester életrajzi összefoglaló

  • 1926

    Április 17-én született Nagykökényesen, Nógrád megyében

  • 1932-1944

    Hatéves korában felköltöznek Budapestre, ahol az iskoláit végzi, de a nyarakat mindig nagyszüleinél tölti.

    • Angolkisasszonyoknál ”Isteni Szeretet Leányai” iskola, Budapest
    • Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium, Budapest, érettségi vizsga
  • 1946-1956

    Férjével Hajdúszoboszlóra költözik, és itt fejezi be Debrecenben a kozmetikus iskolát és 1956-ban sikeres szakmunkásvizsgát tesz.

  • 1956-1990

    1956-ban újra a fővárosba költözik, ahol a Vénusz Fodrász Szövetkezetben, Budapest, Károly krt. (akkori Tanács körút) kezd el dolgozni, majd 20 év után, 1976-ban a Divat Fodrász Szövetkezetben, Budapest, Nagymező utcai üzletében.

Kozmetikusi tanulmányok, képzések

  • 1956

    Kozmetikusi szakmunkás vizsga

  • 1964

    Elektrokozmetikai, Párizs

  • 1965

    Elektrokozmetikai, Nemektron cég szervezésében, Karlsruhe

  • 1972

    Erlacher Medizintechnik Soft lézer, München

  • 1978

    Mestervizsga, Budapest

Tudományos munkák

  • 1975

    Tagja és szakmafejlesztője a Szövetkezeti és a Magyar Fodrász – Kozmetikus Szövetségnek

  • 1979

    Salzburgban előadást tart a Magyar Fodrász és Kozmetikus Egyesület megbízásából, az előadás címe: Die Biophisik der Haut und die Kosmetik címmel

  • 1992

    Meghívott előadó a CIDESCO 46. Világkongresszuson, Nicosia, Ciprus (23 alkalommal vett részt a CIDESCO Világkongresszusán)

  • 1993

    Meghívott előadó a CIDESCO 47. Világkongresszuson, Rio de Janeiro, Brazília

  • 2001

    Könyve jelenik meg, Ilcsi néni képes füveskönyve címmel

Kitüntetések, elismerések

  • 1958-1984

    A Szövetkezet és a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitűntetés több ízben.

  • 1999.08.20.

    Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitűntetést adományozza, „A gyógynövények kozmetikai alkalmazásának elterjesztése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért, eredményes, és sokaknak örömet szerző magánvállalkozói munkájáért”.

  • 2005.05.14.

    A Természetgyógyászatért Díjat adományozzák, a Gyógyászatért és Egészség Megőrzéséért végzett több évtizedes kimagasló munkájáért.

  • 2006.02.05.

    MOSZI Országos és Budapesti Kozmetikus Szakmai Ipartestület Életműdíj kitüntetés az évtizedeken át folytatott kiemelkedő munkájáért.

  • 2007.07.11.

    Ilcsi néni 2007. november 11-én a Beauty Hair & Spa őszi kiállításon megkapta a Beauty Forum Szakmai Díját a professzionális kozmetikusi szakma érdekében Magyarországon kifejtett tevékenységének elismeréséért.

ILCSI BDIH

A német BDIH szövetség a vezető natúrkozmetikum gyártókkal együtt kifejlesztett egy irányelvet a természetes kozmetikumokra vonatkozóan. Csak azok a termékek viselhetik „BDIH Ellenőrzött Natúrkozmetikum” emblémát, amelyek megfelelnek az irányelvek szigorú szabályainak. A BDIH emblémával ellátott termék tehát garancia arra, hogy valódi természetes, megbízható kozmetikumról van szó.

GMP – GARANTÁLT MINŐSÉG ÉS BIZTONSÁG

2013-ban bevezettük a GMP (Good Manufacturing Practice), az Helyes Gyártási Gyakorlat minőségirányítási rendszert, mely kiterjed a termékek fejlesztésére és gyártására egyaránt.

GARANTÁLT BIO MINŐSÉG AZ ILCSINÉL

Az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. 2014. 02. 05-én csatlakozott a világ egyik legismertebb és elismertebb, kiemelkedően magas színvonalú ellenőrző és tanúsító szervezethez.

COSMOS

Mi az a COSMOS? A COSMOS egy természetes és organikus kozmetikumok certifikációjáért felelős program, amelyet a brüsszeli nonprofit, független, nemzetközi szervezet, a COSMOS-standard AISBL kezel.