Mesélő arcok

Az Ilcsi “Őszintén, a szépségért” kampányában arra invitáltunk pár véleményvezért, hogy ossza meg, van-e olyan pont az arcán, ami egy történetet mesél, esetleg amelynek elfogadása a vártnál nagyobb nehézséget okozott. Reméljük, hogy a történetek segítenek nektek is abban, hogy átértékeljétek, elfogadjátok és még inkább megszeresseték az arcotokat. :)

Barabási Liza
 

“Kamaszkoromban sokszor alig mertem smink nélkül az utcára lépni, mert mindig azt gondoltam, hogy a bőrhibáim, pattanásaim, vagy éppen a szememben lévő vérfolt elvett a szépségemből. Ez nyilván nem így volt, csak egy tizenéves lány gyakran beleesik abba a hibába, hogy hasonlítja magát másokhoz, és még sokáig keresi környezetén keresztül a saját útját. Rengeteg mindennel megpróbálkoztam, mint a diéta, túlzott testmozgás, vegánság, kemikáliás kence ficék stb. De igazából semmi más nem segített, mint a hozzáállásom.

Arra kellett rájönnöm, hogy a sminkeket másra is használhatnám, mint hogy elfedjem vele minden tökéletlenségem, sokkal inkább kiemelhetném vele az arcom szépségeit.

Egyre többször kezdtem el nézni magam a tükörben, és rájöttem, hogy az egyetlen dolog, amit tehetek az az, hogy elfogadom. Tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű és fekete-fehér, hiszen minden arc, test és ember más és más, de nekem talán ez segített a legtöbbet. Azóta az arcápolás és a sminkelés is két hatalmas szerelmemmé vált, és úgy gondolom, hogy végre sikerült megtalálnom az egyensúlyt magamban és a mindennapokban is.”

Schoblocher Barbara
 

“A bal profilomat sosem szerettem. Ha fotóznak, igyekszem úgy állni, hogy a jobb érvényesüljön. Azokat a lányokat nagyon irigyeltem, akiknek alapozó nélkül is letisztult, üde a bőrük. Az enyém nem ilyen, legalábbis, sokáig nem ilyen volt. A nevetőráncaim, amiket anyukámtól örököltem, mindig is ott voltak, ezért nekem sosem álltak jól azok a sminkek, amik másoknak igen. Nem láttam a tükörben azt a sok különleges vonást, amit érdemes lenne hangsúlyozni, csak azt, hogy nem úgy nézek ki, mint akiket szépnek látok. Egyszer megjelent rólam egy nagyon szép anyag egy divatmagazinban. Ahogy a kezemben tartottam az újságot és átlapoztam az én részemen, megláttam egy gyönyörű lányt. Azonnal elkezdtem mérni magam hozzá… Milyen magabiztos és sugárzó. 

Később volt szerencsém személyesen is találkozni vele, és persze élőben is gyönyörű volt, de teljesen másként, mint ahogy akkor elképzeltem. Visszagondolva vicces, ahogy álltam ott az újsággal és rávetítettem erre a lányra mindazt, amit magamból hiányoltam, mert az a szépség, amit kerestem, belülről fakad. Idővel rájöttem, hogy amikor harmóniában van a lelkem és a testem, akkor szépnek látom azt, aki a tükörből visszanéz rám. Így már csak arra kellett rájönni, hogyan legyek jóban magammal és ebben az önismeret és a tudatos életmód volt a legnagyobb segítség. Kezdem megtanulni mi a jó nekem.

Szeretem, hogy aszimmetrikus az arcom, hogy a jobb szemem sokkal nagyobb, a bal pedig szomorúbb, és hogy még az orrom is beráncolódik amikor nevetek. Ez vagyok én. Ilyen senki más nem tud lenni, csak én.

Ha elolvastad ezt a bejegyzést, tedd meg nekem azt a szívességet, hogy odamész a tükörhöz és megmondod neki helyettem, hogy milyen különleges az aki benne lakik. Olyan, mint ő, csak egy van."
 

Eke Angéla
 

“Néztem a felnőtteket, milyen jó, hogy nekik sima az arcuk, nem tátong a homlokuk közepén egy elkapart seb krátere, amit ha vízzel töltenék fel egy fecskehorda meg tudna benne fürdeni rekkenő nyári napokon. 
Kamaszkoromban nagyon pattanásos voltam, ami miatt szinte soha nem néztem tükörbe. Annyira szégyelltem, hogy olyan is volt, amikor alapozóban aludtam… konkrétan azt hittem, hogy az egész iskola, a buszon ülő összes ember, de még a műholdakról is látni lehet és azt nézik, arról beszélnek, hogy nézek ki. A pórusaim ma is olyan tágak, hogy ha elvesznél bennem, csak kukkats be az egyikbe! 

A patiknak ma sem örülök, de ma már tudom és elfogadom, hogy az arcom egy folyamatosan változó struktúra, amire van ráhatásom kívülről és belülről, ezen kívül a legalaposabb monitor, ami mindent megmutat rólunk és fontos részünket alkotja.“

Döbrösi Laura
 

“1) A homlokráncaim
Első beauty-traumám: 23 (!) éves koromban egy forgatáson két felvétel között rám szóltak, hogy ne ráncoljam a homlokomat, mert csúnya. Színészként a mimikám használata maga a munkám, úgyhogy ezt rémes volt hallani. Azóta face yoga tanárként tudom, hogy a korai homlokráncok oka (esetemben) a rossz tartás, dolgozom is a gerincferdülésemen, valamint megtanultam izolálni a homlokizmomat - többé-kevésbé. Javul a helyzet, nem lesz botox, ígérem.

2) Papírvékony, kb. átlátszó bőröm
Hormonokól, kajáktól, bármitől ekcémás, mindig elpattan egy hajszálér, ami aztán évekig szívódik fel, ha fáradt vagyok, olyan leszek, mint egy vámpír, lila erekkel az orcámon, hamar színevesztett, fakó lesz, mindenre érzékeny, minden kiüti és mindentől hámlik, hideg-melegtől kipirul, stb…Így viselem, alapozó nélkül a mindennapokban.

Sok meló szépen tartani: rengeteg víz, tiszta párna, diéta, face yoga és persze olyan szép-szerek, amik természetesek, gyógyítóak, minőségiek, illat- és színezékmentesek és őszinték.

Imádom az Ilcsit! Most épp a a csipkebogyós finomságaikon vagyok rajta.”
 

Gáspár Kata
 

“Hello! Ez vagyok én! Nincs rajtam smink, nem csináltattam meg semmit az arcomon és még a hajam is olyan amilyen. 15 éves koromban forgattam először és azóta tapasztalom, hogy nem mindig tartják szépnek az arcom. Erre úgy jöttem rá, hogy rengeteg fotón kiretusálják a szemem alatti táskákat. Ettől az arcom teljesen megváltozik. Általában azt hiszik, hogy fáradt vagyok. És ez részben igaz is, de ennek semmi köze a kipihentségemhez. Ezt a “csomagot” a családomtól kaptam.

Sokszor elkeserített, hogy nekem nem lehet szép, kisimult szemem, mint azoknak, akiket a magazinokban látok, de aztán rájöttem, hogy én ettől (is) vagyok én, és, hogy nekem ez a specialitásom. Gyerekként utáltam a szeplőimet. Édesanyám csodálatos dolgot eszelt ki erre. Azt mondta, hogy vett nekem egy krémet, amit betett a fiókba és ha gondolom kenjem fel az arcomra és soha többet nem leszek szeplős. Mondanom sem kell, hogy egy egyszerű arckrém volt a fiókban, és természetesen nem húztam ki a fiókot. 

Ekkor tanultam meg, és éreztem először, hogy jobb elfogadni és megszeretni a velünk született részeinket mint örökre megváltoztatni azokat.

Az én arcom az év nagy részében nem az “enyém”, hanem a filmeseké és a színházé. Rengetegszer sminkelnek, sminkelem magam. A bőröm nagy terhelésnek van kitéve. Mindig ápoltam a bőröm, de az #ilcsi-ben hiszek is! Most a rózsás termékeket használom, és a bőröm üzeni, hogy fantasztikusan van.

Boldog vagyok, hogy most az @ilcsi_official elindította az #őszinténaszépségért kampányát, és, hogy részese lehetek ennek, mert egy kicsit most én is megállhattam és visszagondolhattam a gyerekkoromra, a szeplőimre, a szememre és jó tudni, hogy már én is kezdem elfogadni magam.”