Ilcsi Nyári Szakmai Tábor 2019

Igazi szakemberként nem csak a tudásunk figyelemreméltó. Hanem a meggyőződésünk is, hogy mindig képesek vagyunk fejlődni, tanulni, önmagunknál is egyre jobbak lenni!

Ezért hoztuk létre a Szakmai Tábort, ahol kozmetikusokként színvonalas programokon, szakterületükön elismert szakemberek irányításával mélyíthetjük el a minőségi kozmetikai bőrápoláshoz kapcsolódó tudásunkat, oszthatjuk meg egymással gyakorlati tapasztalatainkat és kaphatunk választ kérdéseinkre, mindezt az Ilcsi meghatározó filozófiája mentén.

A tanulás mellett a segítségnyújtás örömét is megtapasztalhatjuk együtt, a tábor bevételét egy hátrányos helyzetű, rászoruló, sérült, nehézségekkel küzdő gyermekek táboroztatásával foglalkozó alapítványnak adományozzuk.

Közösséget építünk: egy szakmailag még kiválóbb, még többet nyújtó közösséget. Egy olyan fórumot, amit négy nap után testileg-lelkileg feltöltődve hagyunk majd el, nemcsak felkészültebb szakemberként, de jobb emberként is!

Szeretettel várunk a táborban!

 

IDŐPONT ÉS HELYSZÍN

A Szakmai Tábor 2019. június 17. és 20. között kerül megrendezésre, gyönyörű és természetközeli környezetben, kedves vendéglátás mellett, a verőcei Lósi Majorban (losimajor.hu), valamint Papp Lajos szívsebész professzor személyes birtokán. A programokra a két helyszín között elosztva kerül sor, a szállás a Lósi Major 3-4 ágyas szobáiban lesz biztosítva.

 

RÉSZVÉTELLEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Jelentkezéseket 2019. május 31-ig fogadunk a www.ilcsi.com oldalon keresztül.

Kérdésekkel, észrevételekkel fordulj bizalommal Bakos Györgyihez a szepsegtabor@ilcsi.com címen, vagy a 20/215 3989-es telefonszámon.

 

A részvételi díj személyenként 80.000 Ft, ami tartalmazza a programokon való részvételt, a szállást 3-4 ágyas szobákban három éjszakára, és a teljes ellátást. Jelentkezni az előleg, vagy a teljes összeg megfizetésével lehet. A május 1-ig jelentkezők részvételidíj előlegét (40.000 Ft) a jelentkezés visszaigazolásával egy időben várjuk, a második részlet befizetésére legkésőbb 2018. május 31-ig kell sort keríteni az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. MKB Banknál vezetett, 10300002-10396594-49020019 számú bankszámlájára történő átutalással, a résztvevő nevének feltüntetésével a Megjegyzés rovatba. A május 1. utáni jelentkezések esetében egy összegben, a jelentkezés visszaigazolásával egy időben várjuk a teljes részvételi díjat. A jelentkezéseket csak a részvételi díj befizetése után véglegesítjük. Lemondás esetén a befizetett díjat nem áll módunkban visszafizetni.

 

ELŐADÓK ÉS TÉMÁK

 

Molnár Ferenc,

tulajdonos, ügyvezető igazgató

Molnár Ferenc az Ilcsi Szépítő Füvek ügyvezető igazgatója és egyben tulajdonosa. Édesanyja, a céget alapító Ilcsi néni mellett 35 éven át mentoráltként vett részt a vállalkozás lépésről lépésre történő felépítésében, jelenleg a családi vállalkozás szakmai vezetője és erős kezű irányítója. Elhivatott természetvédő, akinek hitvallása, hogy nem elég értékeket teremteni, de a létező értékeket is meg kell védeni. Hisz abban, hogy egyik legfontosabb célunk a következő generációknak egy minél szebb, egészségesebb, jobb világot hátrahagyni, és hogy ezt kizárólag igazmondással, a minőséghez való ragaszkodással, kitartó munkával és küldetéstudattal lehet véghezvinni.

ilcsi.com

 

Prof. dr. Papp Lajos,

szívsebész professzor

Széchenyi-díjas, világhírű szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatója, a Kaposvári Egyetem emeritus professzora. Élete a szolgálat: szolgálni az embert, szolgálni a betegeket. Tanításaiban több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatát, tudását ötvözi a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel. Könyvet ír, praktizál, gyógyítja a nemzet szívét és közben szerényen éli a mindennapjait az emberek szolgálatára.

papplajosprofesszor.hu

 

Szanyi Ágota,

az Ilcsi Szépítő Füvek szakmai vezetője

Minden életszakaszban fontos önmagunk elfogadása vallja az Ilcsi egyik alapembereként Szanyi Ágota. De azt is fontosnak tartja kiemelni: akkor tudjuk elfogadni magunkat a legkönnyebben, ha mindent megtettünk már, hogy olyanok legyünk, amilyenek lenni szeretnénk. Szakmai vezetőként kiemelt figyelemmel követi a tudásfejlesztést és -bővítést, hogy az Ilcsivel dolgozó kozmetikusok szakmai tudása mindig azon a színvonalon legyen, amit a vendégek az Ilcsivel kapcsolatban megszoktak és elvárnak. Előadásában a hagyományos és a valódi minősített natúrkozmetikumok összehasonlítására, a potenciálisan káros hatóanyag beazonosítására, a minőségellenőrzési szervek jelentőségére tér ki, menet közben világítva rá arra, hogy miként válhatott az Ilcsi azzá a hiteles és szerethető márkává, amilyennek ma ismerjük.

ilcsi.com

 

Horváth Rita,

Hatha, Vinyasa Fow, és dinamikus jóga-oktató

A multi-céges pályafutását önként feladó, a jógában nyugalmat találó oktató így vall az életét megváltoztató átállásról: “A jóga meg tudja változtatni a gyakorló életét. A jóga révén felfedezheted, és befogadod a testet és elmét átformáló tudást. A múlt már nincs, a jövő még nincs, csak a jelen van. Átváltozik a tested, megszabadulsz régi rossz beidegződésektől, energikusabbnak, boldogabbnak, és empatikusabbnak fogod érezni magad, akkor is, ha vihar van a körülötted lévő óceánon.  A hajó kormánya a Te kezedben van.” Az Ilcsivel is kapcsolatban álló, végzettségét tekintve diplomás kozmetikus szakoktató ennek a szellemében tart foglalkozásokat a tábor ideje alatt, minden érdeklődőt szeretettel várva, hiszen – saját bevallása szerint – boldogsággal tölti el, ha szenvedélyét másokkal is megoszthatja.

 

infinitystudio.hu

 

Győrfi Pál,

mentőtiszt, mentálhigiénikus, PR- szakember

A HIETE Mentőtiszti Kar elvégzése után a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéne Tanszékén folytatott tanulmányokat. PR szakképesítését a Skull Kommunikációs Iskolában szerezte meg. A mentés, betegellátás évei után egy multinacionális gyógyszeripari vállalat alkalmazásában tapasztalatokat szerzett az értékesítés, a marketing, majd később a termék, szolgáltatás és vállalati PR területén. 2001-től az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR- vezetőjeként a szóvivői tevékenységen túl az intézmény összes belső és külső kommunikációs tevékenységét szervezi, felügyeli. Számos képzési formában oktat, marketing és kommunikációs tanácsadóként tevékenykedik. Címzetes egyetemi és főiskolai docens, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjének kitüntetettje, valamint több szakmai díj, elismerés birtokosa.

 

gyorfipal.hu

 

Bánfi Ibolya,

diplomás életmód- és táplálkozási tanácsadó, vegán chef

Az elmúlt húsz évben hazai és külföldi szakmai továbbképzések után az Érdliget Életmódközpont vezetőjeként sok tapasztalatra tett szert kiemelten a civilizációs betegségek leghatékonyabb, életmóddal történő gyógyítása területén.

Eredményeikről sok helyen tart előadásokat, főzőiskolákat, rádió- és tévéinterjúkat, valamint egészségcsapatukkal bentlakásos életmódtáborokat.

Szeretné megismertetni hallgatóikkal, vendégeikkel, betegeikkel, hogy lehet az ételeket úgy elkészíteni, hogy azok ne csak egészségesek, hanem egyben fantasztikusan finomak is legyenek.

Ha valaki tartósan fogyni szeretne, magas a vérnyomása, cukorbeteg, ízületi bántalmai vannak, vagy szeretné megőrizni egészségét, fejleszteni tudását, szeretné megismerni az egészségünket szolgáló ételek igazán ízletes elkészítési módjait, várjuk szeretettel!

 

erdliget.hu

Lacfi Ági,

üzleti-stílus tanácsadó, öltözködés szakértő

 Megtanulhatod tőle, hogy a jó ízléssel megválasztott öltözék milyen sokat tud alakítani, javítani valakinek a személyes adottságain, megjelenésén.

A stílustanácsadói szakmát 14 évvel ezelőtt kezdte, elsősorban női stílustanácsadóként. Anyuka és feleség is, pontosan átérzi a már nem húszéves, elfoglalt, emellett önmaguknak és másoknak is tetszeni vágyó nők problémáit, de emellett 2007-től férfi-öltözködésre és az üzleti megjelenésre is specializálódott.

Számos cégnek tartott előadásokat, tréningeket, valamint egyéni ügyfelekkel is foglalkozik.

Célja, hogy az ügyfelei könnyen elsajátítsák az öltözködés nyelvét.  Megértsék, hogy a megjelenésükkel minden nap üzenetet közvetítenek magukról (és cégükről) a világ felé. Amennyiben az öltözködés alap fortélyait elsajátítják (viselési szabályok, színek, formák, méret) és alkalmazzák, az eredmény azonnal látható, hiszen ott az elismerés az üzletfelek, kollégák, család, ismerősök szemében.

Ehhez nincs szükség másra, mint az alapok elsajátítására, egy jól kihasználható ruhatár összeállítására, a tanultak következetes alkalmazására és egy nagy mosolyra! 🙂

 

lacfiagi.hu

 

Pintér Szabolcs,

közösségi média stratéga

Közel tíz éve foglalkozik online közösségek építésével itthon és külföldön egyaránt. Magyar és számos idegen nyelven is tervezett, vezényelt nemzetközi online kampányokat, célozott és használt mindenféle online célközösséget megbízói felkérésére. Hiszi, hogy minden vállalkozásnak van saját maga számára kialakítható, kezelhető és újból felhasználható közösségi média célközönsége.

Az emberek reakcióinak, életének és vágyainak ismeretében színes tartalmak, valamint saját vállalkozásunk gyümölcsözővé tételéhez szükséges információk segítségével visszatérő vásárlókat és szolgáltatásaink iránt folyamatos érdeklődést lehet elérni.

 

Stratégaként szívesen mutatja meg a világot körbehálózó közösségi média platformok szerteágazó elemeit, azok ismert, vagy kívülállók számára rejtett eszközeit és válaszol a mindennapi vállalkozói létben felmerülő Facebook és Instagram felületeket érintő kérdésekre.

 

elevenonline.hu

 

Németh Hajnalka,

szervezet és vezetésfejlesztési tanácsadó, tréner, coach

25 éve dolgozik a versenyszférában. Részt vett több értékesítési szervezet létrehozásában. Nagyvállalatok, kis és középvállalkozások kulcsembereit tanítja eredményesen kommunikálni és működni a vezetés mindennapi helyzeteiben.

Látott összeomolni embereket, vezetőket és cégeket – volt benne része neki is -, mire megtanulta azt a fajta gondolkodást, amivel sikereket lehet elérni.

Abban hisz, hogy a szervezetek és az egyén életében egyedi a változás módja, a siker pedig sokkal inkább függ a változtatási szándék erősségétől, a fejlesztő szakember egyéni érettségétől és a témában megszerezett eredményeitől, a kialakult bizalom és szeretet intenzitásától és attól a szigorú szerződéstől amely az eredmény iránti elköteleződés érdekében születik közte és ügyfelei között.

Ma már olyan szervezetfejlesztési tanácsadó, tréner és coach aki rendelkezik releváns vezetői tapasztalattal, csoportvezetési gyakorlattal, saját élményű önismereti munkával, és különböző fejlesztési módszerekben szerzett jártassággal. Közel 2700 tréning nap és mintegy 600 óra általa vezetett coaching tapasztalatai gazdagítják benne azt az erőt és szenvedélyt, amivel a hozzá forduló cégvezetők, felső és középvezetők, értékesítők kérdéseit, megoldásra váró helyzeteit fogadja.

 

simpleconsulting.hu

 

A teljes program letölthető pdf-ben itt >

 

JELENTKEZEK A TÁBORBA!

 

 

 

0

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás